László Béla az orosz hadifogságról
1922. november 13-án született Sókszelőcén, egy húga és egy bátyja volt. Anyja fiatalon meghalt. Az alapiskolát szülőfalujában végezte, majd a földeken dolgozott édesapjával. 1943-ban hívták be a komáromi Öregvárba, a katonai szolgálatot egy ideig a fronton töltötte. 1944 novemberében került szovjet kézre, a hadifogságból 1948 nyarán menekült meg. Idehaza a földeken gazdálkodott, majd a családi földek szövetkezetesítése után (1952-ben) a nyitranováki bányába ment, ahol egy évet töltött. Rövid ideig a kereskényi vegyiüzemben dolgozott, majd 1954 januárjától újabb egy évre ismét Nyitranovákiba ment. Ezután 1956 októberéig Tornócon, a takarmánykészítő vállalatnál alkalmazták, majd több mint egy évig a jáchymovi uránbányában dolgozott. Hazaérkezése után négy évig a jánosházi (Tardoskedd – Sók) állami birtokon dolgozott etetőként, fejőként, majd 1963 szeptemberétől a tornóci szövetkezetben, ahonnét 1982-ben nyugdíjba ment, de egészen 1995-ig folytatta a munkát a nyugdíj mellett.
1949 márciusában nősült, a házasságból három gyermek született: Bernadett, Antal és Oszkár. Felesége halála (1989) óta egyedül él szülőfalujában, Sókszelőcén.
Patasi Zoltán
Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.
Csintalan Miklós
Csintalan Miklós 1926-ban született, szülei földműveléssel foglalkoztak. Két testvére volt. Az elemi iskolát (1932–1938) Hetényben végezte, majd Komáromba járt polgári iskolába, melynek befejezését követően Marcelházán és Hetényen dolgozott a községházán. 1944-ben beiratkozott a komáromi tanítóképzőbe, de tanulmányait a közelgő front miatt már nem kezdhette meg. 1944. december végén leventetársaival együtt Németországba hurcolták. A háború vége sok viszontagság után a Schleswig-Holstein tartományban érte őt, a brit megszállási zónában. A fogságból 1946 januárjában jutott haza. Ezután rövid ideig a családi gazdaságban dolgozott. Családja fehér lapot kapott, de végül mégsem telepítették ki őket Magyarországra. 1947-ben átszökött a magyar oldalra és Dél-Komáromban beiratkozott egy kereskedelmi iskolába, ahol a harmadik évfolyam első félévéig maradt. 1949 elején hazajött és letette a csehszlovák hűségesküt. 1950-től több elemi iskolában is tanított, Muzslán, Virten, Marcelházán, a leghosszabb ideig szülőfalujában, Hetényen (itt a hatvanas évek elejétől igazgatóhelyettes is volt). Még az ötvenes évek elején a tanítás mellett elvégezte a pedagógiai iskolát Révkomáromban. 1952-ben házasságot kötött Vrábel Magdolnával. A házaspárnak négy gyermeke született: Miklós, Zsuzsanna, Viktor és Magdolna. A felesége halála (2015 áprilisa) óta egyedül él Komáromban. Hét unokája és kilenc dédunokája van.