Kovács Ferenc 1930. április 4-én született Köbölkúton. Tíz éves korától az érsekújvári magyar királyi állami Pázmány Péter gimnáziumba járt, egészen 1944. október 7-ig, Újvár első bombázásáig. Édesapja az 1945 februári német ellentámadás során halt meg, s neki már másnap a köbölkúti leventékkel Németországba kellett mennie. Hazatérése után anyjával élt, a visszatért cseh kolonistáknál dolgozott napszámosként, majd alig 16 évesen a köbölkúti téglagyárba vették fel munkásnak. 1947-ben a községben traktorállomás létesült, ahol két évig traktorosként dolgozott. Ezután bérelszámoló lett (1949), majd könyvelő. 1951-ben rukkolt be katonának két évre. Híradósként szolgált Brünnben és Libaván, majd Vágújhelyen tartalékos tiszti iskolát végzett, alhadnagy lett. A tiszti rang automatikusan párttagsággal is járt. A katonaságnál megtanult szlovákul és csehül. Miután leszerelt, visszatért a gépállomásra, majd 1953-ban megnősült, két gyermeke született. Távúton végezte a tornaljai mezőgazdasági technikumot, 1960-ban leérettségizett. Amint 1960-ban megszűntek a kisjárások, megszűnt az önálló vállalat is, így váltani kényszerült, s a köbölkúti szövetkezetben lett könyvelő. Beiratkozott a nyitrai mezőgazdasági egyetemre, ahol 1965-ben agrármérnöki diplomát szerzett. A köbölkúti szövetkezet a közreműködésével elnyerte a járás legjobb szövetkezete címet, majd miután 1973-ban a szőgyéni szövetkezetbe helyezték át, vezetése alatt ez is Csehszlovákia húsz legjobb földműves-szövetkezetei közé került. Nyugdíjaztatását követően, 1990-től három hivatali időszakon át Köbölkút polgármestere. Felesége halála óta (1989) szülőfalujában, Köbölkúton él.

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.

Édesapja, Alt Ernő 1913-ban kötött házasságot Weltzer Gizellával, két lányuk született. Felesége 1919-ben bekövetkezett halála után idősebb Alt Ernő feleségül vette Mária Ilonát, ebből a házasságból született Ernő 1921. december 15-én. Ernő Léván végezte az elemi iskolát és a gimnáziumot. 1943 októberében lépett be a hadseregbe, a 203-as Honvéd Honi Légvédelmi Tüzérosztályhoz. 1944 januárjától tartalékos tiszti iskolát végzett Székesfehérváron, innét Várpalotára helyezték ki az ütegével. A tartalékos tiszti iskola második évfolyamát 1944. augusztus végén kezdte el. 1945 februárjában alakulatával együtt Németországba kényszerült, először Essen városába, majd Bochumba kerültek. Az amerikai csapatok bejövetele Dortmundban érte. Fogsága egy részét francia, illetve csehszlovák táborokban töltötte, Belgiumban, Franciaországban és Németországban. Nyugati tartózkodása idején sokat betegeskedett, de 1946. június 30-án hazakerült. 1951-ben diplomát szerzett a pozsonyi Komenský Egyetem gyógyszerészeti karán. Tanulmányai befejezését követően Léva város legrégebbi, 1664-ben alapított gyógyszertárában kezdett dolgozni patikusként, és itt maradt egészen 1984-es nyugdíjaztatásáig.

1951-ben kötött házasságot Lengyelfalusi Saroltával, három gyermekük született: Mária, István és Klára. Felesége 2002-ben bekövetkezett halála óta a családjával él Léván. Hat unokája és nyolc dédunokája van.