Horváth István 1930. december 19-én született Vízkeleten, nyolc testvére volt. Édesapja Horváth János kertész, édesanyja, Ružička Mária háztartásbeli. Az elemi iskolát 1937 szeptemberében kezdte. 1945 januárjában leventetársaival együtt Németországba hurcolták, először a Berlin melletti schönwaldi repülőtérre, ahonnan a front közeledtével szökniük kellett a szovjet csapatok elől. 1945. április végén Dél-Németországban amerikai fogságba esett. Az amerikaiak társaival együtt rövid időn belül átadták őket a franciáknak. Francia felügyelet alatt Mutzigban, Strasbourgban és Immendingenben töltötte fogságát. 1946. június végén érkezett haza. 1947-ig kertésznek tanult az édesapja mellett. 1947 januárjában nővérével Csehországba telepítették, ahonnan egy év után hazaszökött. Ezután egy ideig a pozsonyi Dimitrov Vegyi Művekben dolgozott, majd a hidaskürti földműves-szövetkezet megalakulása után ott helyezkedett el kertészként. A kötelező katonai szolgálat (1951–1953) letöltését követően, 1954-től Bősön könyvvitelt tanult az ottani mezőgazdasági iskolában, majd 1961-ig a hidaskürti EFSz könyvelője volt. Ebben az évben a szövetkezet elnöke lett és ezt a tisztséget töltötte be egészen 1990 márciusáig. Közben Dunaszerdahelyen elvégezte a mezőgazdasági szakközépiskola közgazdaságtan szakát. 1971-től 1990-ig a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője volt, 1985-től elnökségi tag. 1990 márciusában nyugdíjba vonult.

Bartos Máriával (†1986) kötött első házasságából három gyermeke született, István, Tibor és Gabriella. Három unokája és két dédunokája van. 1989-ben újra megnősült, Gögh Máriát vette feleségül, akivel jelenleg Galántán élnek.

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.