Merva Arnold 1925. július 21-én, Deákin született. Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgári iskolát Galántán végezte. 1941 szeptemberétől az érsekújvári szakipari iskola tanulója volt, 1944. szeptember 1-jétől segéd lett. 1945 januárjában a deáki leventékkel Németországba kellett mennie. A háború végén Berlinben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 tavaszán szabadult, ekkor került vissza Budapestre. Hazatérése után a deáki állami birtok műhelyében dolgozott. 1953 júliusában újra vasutas lett, a mozdonyvezetői vizsga letétele után harminc évig baleset nélkül irányította a vasúti szerelvényeket. 1985-ben vonult nyugdíjba.

Már fiatal korától érdeklődött a kultúra és a történelem iránt, a deáki CSEMADOK helyi szervezetének egyik alapító tagja. Nyugdíjas korában több időt fordíthatott a helytörténetre. Elsősorban a deáki családok történetével foglalkozott, több mint kétszáz családfát sikerült felállítania. Mivel a deáki római katolikus templom Mátyusföld egyik legismertebb szakrális műemléke és a községet gyakran látogatják az érdeklődők, Merva úr húsz évig idegenvezetői feladatokat is vállalt a szülőfalujában.

1952 nyarán házasodott össze Tóth Verával, akivel máig Deákin élnek. A házasságukból négy gyermek született, jelenleg hat unokája és öt dédunokája van.

Általános iskolai tanulmányait Bátkában végezte, majd a rimaszombati gimnáziumban érettségizett 1984-ben. A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanári oklevelet (1989). Ezt követően a bátkai alapiskolában, majd a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumban tanított. 2001-től a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, később az intézet történeti szakosztályának igazgatója. 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem multidiszciplináris doktori iskolájában doktori (PhD) fokozatot szerzett. Ugyanettől az évtől a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Történelem Tanszékének a tanszékvezetője. 2011-ben a Pécsi Tudományegyetemen habilitált.

Szakmai érdeklődésének középpontjában elsősorban a szlovákiai magyarok két világháború közötti története áll. Kutatásai során részletesen foglalkozott a szlovákiai magyarok első bécsi döntés előtti magatartásával illetve a korabeli kormánypárti magyar politika kérdésével, de a szlovákiai magyarok 1956 során tanúsított magatartásával is. Több monográfia és kötet szerkesztője, összeállítója, számos tanulmány és ismeretterjesztő írás szerzője. Több – részben társszerzőkkel közösen írt – tankönyv szerzője. Alapító elnöke a Történelemtanárok Társulásának, tagja az MTA Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanácsának.

2014. november 1-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója.

Rácz Jenő 1928. november 10-én született Nagymegyeren. Hétgyermekes munkáscsaládból származik. Mivel a családnak nem voltak földjei, fiatalon napszámosként kellett kezdenie. 1945 februárjában Ausztria keleti területére sorozták be mint leventét, május elején szovjet fogságba esett. Hazatérése után, 1945 júniusában ismét napszámos lett egy állami birtokon, majd 1948-tól kezdve traktoros brigádban dolgozott. 1950-ben vonult be kötelező katonai szolgálatra. A helyszínek Szered, Cheb, České Budějovice – itt radarkezelői képzést kapott. 1952 októbere helyett csak 1953 februárjában szerelt le, mivel annak idején mindössze néhány radarkezelő szakember állt a hadsereg rendelkezésére és szükség volt Rácz Jenő szakértelmére. Hazatérte után, 1954–55-ben egy szlovák középiskolát látogatott Nagymegyeren, majd egy 4 éves inspektorképző iskola következett Brünnben, az 1960-as években. Ennek elvégzése után a nagymegyeri járási hivatalba került, ahol a gépesítés („mechanizáció”) felügyeletével bízták meg, miközben a járási földműves újság főszerkesztői tisztét is betöltötte. A mezőgazdasági szakosztály nevelési referenseként Nyárasdon hároméves szövetkezeti munkaiskolát szervezett. Ezért 1954 őszén Pozsonyban elismerő oklevelet is átvehetett. 1954 és 1957 között a Nagymegyeri Városi Nemzeti Bizottság elnöke – ezzel elnyerte a Csehszlovákia legfiatalabb, járási székhelyen tevékenykedő városvezetőjének járó címet. 1957-ben visszakerült a járási nemzeti bizottságra, ahol az általános ügyekkel foglalkozó szakosztály vezetője lett. A kisjárások 1960-as megszűnése után a nagymegyeri bútorüzlet vezetője lett, ahol egészen a nyugdíjkorhatár elérése után két évvel történt nyugdíjaztatásáig (1991) tevékenykedett.

1953-ban nősült először, jelenleg második feleségével él Dunaszerdahelyen.