Rácz Jenő 1928. november 10-én született Nagymegyeren. Hétgyermekes munkáscsaládból származik. Mivel a családnak nem voltak földjei, fiatalon napszámosként kellett kezdenie. 1945 februárjában Ausztria keleti területére sorozták be mint leventét, május elején szovjet fogságba esett. Hazatérése után, 1945 júniusában ismét napszámos lett egy állami birtokon, majd 1948-tól kezdve traktoros brigádban dolgozott. 1950-ben vonult be kötelező katonai szolgálatra. A helyszínek Szered, Cheb, České Budějovice – itt radarkezelői képzést kapott. 1952 októbere helyett csak 1953 februárjában szerelt le, mivel annak idején mindössze néhány radarkezelő szakember állt a hadsereg rendelkezésére és szükség volt Rácz Jenő szakértelmére. Hazatérte után, 1954–55-ben egy szlovák középiskolát látogatott Nagymegyeren, majd egy 4 éves inspektorképző iskola következett Brünnben, az 1960-as években. Ennek elvégzése után a nagymegyeri járási hivatalba került, ahol a gépesítés („mechanizáció”) felügyeletével bízták meg, miközben a járási földműves újság főszerkesztői tisztét is betöltötte. A mezőgazdasági szakosztály nevelési referenseként Nyárasdon hároméves szövetkezeti munkaiskolát szervezett. Ezért 1954 őszén Pozsonyban elismerő oklevelet is átvehetett. 1954 és 1957 között a Nagymegyeri Városi Nemzeti Bizottság elnöke – ezzel elnyerte a Csehszlovákia legfiatalabb, járási székhelyen tevékenykedő városvezetőjének járó címet. 1957-ben visszakerült a járási nemzeti bizottságra, ahol az általános ügyekkel foglalkozó szakosztály vezetője lett. A kisjárások 1960-as megszűnése után a nagymegyeri bútorüzlet vezetője lett, ahol egészen a nyugdíjkorhatár elérése után két évvel történt nyugdíjaztatásáig (1991) tevékenykedett.

1953-ban nősült először, jelenleg második feleségével él Dunaszerdahelyen.

Sulci József 1922. december 10-én született. Az elemi iskolát szülőfalujában, Muzslán végezte. 1943 októberében rukkolt be a komáromi 22. m.k. gyalogezredhez, ahol lőelemszámító lett. 1944 novemberében került a frontra, de a frontvonalban csak néhány órát töltött. Alakulata 1945 április elején lépte át az osztrák–magyar határt, és egészen az Ybbs folyóig jutottak el nyugatra, ahol megvárták a háború végét. A hazafelé vezető úton esett szovjet fogságba, ahonnan csak három év múlva került haza.

A Szovjetunióból való visszatérése után egy ideig a családi gazdaságban dolgozott. A szövetkezetesítés utáni időszakban a helyi EFSZ-ben talált munkát, egy idő után csoportvezető lett. Egészen 1967 márciusáig a mezőgazdaságban maradt. Ezt követően nyugdíjaztatásáig, 1982. december 31-ig a párkányi papírgyárban dolgozott fűtőként. 1949 szeptemberében házasságot kötött Mészáros Ilonával, a házaspárnak két gyermeke született. Jelenleg öt unokája és négy dédunokája van.

Felesége halála óta egyedül él szülőfalujában, Muzslán.