Kovács Ferenc 1930. április 4-én született Köbölkúton. Tíz éves korától az érsekújvári magyar királyi állami Pázmány Péter gimnáziumba járt, egészen 1944. október 7-ig, Újvár első bombázásáig. Édesapja az 1945 februári német ellentámadás során halt meg, s neki már másnap a köbölkúti leventékkel Németországba kellett mennie. Hazatérése után anyjával élt, a visszatért cseh kolonistáknál dolgozott napszámosként, majd alig 16 évesen a köbölkúti téglagyárba vették fel munkásnak. 1947-ben a községben traktorállomás létesült, ahol két évig traktorosként dolgozott. Ezután bérelszámoló lett (1949), majd könyvelő. 1951-ben rukkolt be katonának két évre. Híradósként szolgált Brünnben és Libaván, majd Vágújhelyen tartalékos tiszti iskolát végzett, alhadnagy lett. A tiszti rang automatikusan párttagsággal is járt. A katonaságnál megtanult szlovákul és csehül. Miután leszerelt, visszatért a gépállomásra, majd 1953-ban megnősült, két gyermeke született. Távúton végezte a tornaljai mezőgazdasági technikumot, 1960-ban leérettségizett. Amint 1960-ban megszűntek a kisjárások, megszűnt az önálló vállalat is, így váltani kényszerült, s a köbölkúti szövetkezetben lett könyvelő. Beiratkozott a nyitrai mezőgazdasági egyetemre, ahol 1965-ben agrármérnöki diplomát szerzett. A köbölkúti szövetkezet a közreműködésével elnyerte a járás legjobb szövetkezete címet, majd miután 1973-ban a szőgyéni szövetkezetbe helyezték át, vezetése alatt ez is Csehszlovákia húsz legjobb földműves-szövetkezetei közé került. Nyugdíjaztatását követően, 1990-től három hivatali időszakon át Köbölkút polgármestere. Felesége halála óta (1989) szülőfalujában, Köbölkúton él.

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.