Horváth István 1930. december 19-én született Vízkeleten, nyolc testvére volt. Édesapja Horváth János kertész, édesanyja, Ružička Mária háztartásbeli. Az elemi iskolát 1937 szeptemberében kezdte. 1945 januárjában leventetársaival együtt Németországba hurcolták, először a Berlin melletti schönwaldi repülőtérre, ahonnan a front közeledtével szökniük kellett a szovjet csapatok elől. 1945. április végén Dél-Németországban amerikai fogságba esett. Az amerikaiak társaival együtt rövid időn belül átadták őket a franciáknak. Francia felügyelet alatt Mutzigban, Strasbourgban és Immendingenben töltötte fogságát. 1946. június végén érkezett haza. 1947-ig kertésznek tanult az édesapja mellett. 1947 januárjában nővérével Csehországba telepítették, ahonnan egy év után hazaszökött. Ezután egy ideig a pozsonyi Dimitrov Vegyi Művekben dolgozott, majd a hidaskürti földműves-szövetkezet megalakulása után ott helyezkedett el kertészként. A kötelező katonai szolgálat (1951–1953) letöltését követően, 1954-től Bősön könyvvitelt tanult az ottani mezőgazdasági iskolában, majd 1961-ig a hidaskürti EFSz könyvelője volt. Ebben az évben a szövetkezet elnöke lett és ezt a tisztséget töltötte be egészen 1990 márciusáig. Közben Dunaszerdahelyen elvégezte a mezőgazdasági szakközépiskola közgazdaságtan szakát. 1971-től 1990-ig a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője volt, 1985-től elnökségi tag. 1990 márciusában nyugdíjba vonult.
Bartos Máriával (†1986) kötött első házasságából három gyermeke született, István, Tibor és Gabriella. Három unokája és két dédunokája van. 1989-ben újra megnősült, Gögh Máriát vette feleségül, akivel jelenleg Galántán élnek.
-
Prohászka Marcel
Prohászka Marcell Érsekújvárban született 1924. június 14-én, polgári családban, két fiútestvére volt. Ugyancsak Érsekújvárban végezte az elemi iskolát és a reálgimnáziumot, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre járt 1944-ig, amikor a bombázások miatt beszüntették az egyetemeket. Hazajövetele után egy ideig a gázgyárban dolgozott, 1944 szeptemberében a budapesti Ludovika Akadémiára vonult be, ahonnét Várpalotára vitték újonckiképzésre. Pár héttel később már a fronton volt, a Margit-vonalban. Az év utolsó napján átlépték az akkori magyar–német határt és Németország különböző helyein további kiképzést kapott. Drezda bombázásának is szemtanúja volt. 1945 áprilisában, Bajorországban amerikai fogságba esett, majd 1945 nyarán francia kézre került. 1945 novemberében visszaérkezett Budapestre. Érsekújvárban, a szüleinél csak rövid látogatást tett. Budapesten 1949-ben gazdasági szaktanári diplomát szerzett, tanári pályafutását Esztergomban kezdte. 1953-ban Dél-Komáromba költözött. 1965-ben kinevezték a Komáromi Gépíró és Gyorsíró Szakiskola igazgatójává, ahonnan 1987-ben vonult nyugdíjba. Példaértékű életművéért több elismerésben részesült (Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Pedagógus, Kultsár-díj, 2013-tól Komárom díszpolgára).
Jelenleg feleségével, Évával Dél-Komáromban él, egy fiú és egy lány édesapja.
-
Pongrácz György
Pongrácz György 1926-ban született Diószegen, egy sebész főorvos családjába. A négy fiúgyermek (Zoltán, Endre, Ernő és György) közül György volt a legfiatalabb. Az általános iskola 5. osztálya elvégzése után a pozsonyi reálgimnáziumba került. Felvidék visszacsatolása után a szenci gimnáziumban tanult tovább. A háború utolsó szakaszában bevonult, alakulatával Németországba vitték. A háború utolsó napján, május 7-8-án amerikai fogságba került. Szlovák nyelvtudásának köszönhetően kalandos úton 1945. június 14-én jutott haza.
Ezt követően Érsekújváron 1945-ben szlovák érettségit tett le. A pozsonyi Műszaki egyetemen folytatta tanulmányait, majd 1947-ben szüleivel együtt Magyarországra telepítették. Budapesten a Műszaki Egyetemen szerezte meg gépészmérnöki diplomáját 1951-ben. Az élelmiszeriparban dolgozott 12 évig, ezután tervező és kutatóintézetben 20 évig. Számos cikket írt különböző újságokban, könyvei is megjelentek (Gépesített tatárjárás Közép Európában; Igazodás jobbra).
1952-ben házasságot kötött Horváth Gabriellával (1924-2008), a házaspárnak három gyermeke született, Ágnes (1953), Márta (1959) és Zoltán (1962). Hat unokája van. Jelenleg Budapesten éli nyugdíjas napjait.
Szerzett érdemeiért 2005-ben feségével együtt vitézzé avatták.
