Prohászka Marcell Érsekújvárban született 1924. június 14-én, polgári családban, két fiútestvére volt. Ugyancsak Érsekújvárban végezte az elemi iskolát és a reálgimnáziumot, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre járt 1944-ig, amikor a bombázások miatt beszüntették az egyetemeket. Hazajövetele után egy ideig a gázgyárban dolgozott, 1944 szeptemberében a budapesti Ludovika Akadémiára vonult be, ahonnét Várpalotára vitték újonckiképzésre. Pár héttel később már a fronton volt, a Margit-vonalban. Az év utolsó napján átlépték az akkori magyar–német határt és Németország különböző helyein további kiképzést kapott. Drezda bombázásának is szemtanúja volt. 1945 áprilisában, Bajorországban amerikai fogságba esett, majd 1945 nyarán francia kézre került. 1945 novemberében visszaérkezett Budapestre. Érsekújvárban, a szüleinél csak rövid látogatást tett. Budapesten 1949-ben gazdasági szaktanári diplomát szerzett, tanári pályafutását Esztergomban kezdte. 1953-ban Dél-Komáromba költözött. 1965-ben kinevezték a Komáromi Gépíró és Gyorsíró Szakiskola igazgatójává, ahonnan 1987-ben vonult nyugdíjba. Példaértékű életművéért több elismerésben részesült (Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Pedagógus, Kultsár-díj, 2013-tól Komárom díszpolgára).

Jelenleg feleségével, Évával Dél-Komáromban él, egy fiú és egy lány édesapja.

Pongrácz György 1926-ban született Diószegen, egy sebész főorvos családjába. A négy fiúgyermek (Zoltán, Endre, Ernő és György) közül György volt a legfiatalabb. Az általános iskola 5. osztálya elvégzése után a pozsonyi reálgimnáziumba került. Felvidék visszacsatolása után a szenci gimnáziumban tanult tovább. A háború utolsó szakaszában bevonult, alakulatával Németországba vitték. A háború utolsó napján, május 7-8-án amerikai fogságba került. Szlovák nyelvtudásának köszönhetően kalandos úton 1945. június 14-én jutott haza.
Ezt követően Érsekújváron 1945-ben szlovák érettségit tett le. A pozsonyi Műszaki egyetemen folytatta tanulmányait, majd 1947-ben szüleivel együtt Magyarországra telepítették. Budapesten a Műszaki Egyetemen szerezte meg gépészmérnöki diplomáját 1951-ben. Az élelmiszeriparban dolgozott 12 évig, ezután tervező és kutatóintézetben 20 évig. Számos cikket írt különböző újságokban, könyvei is megjelentek (Gépesített tatárjárás Közép Európában; Igazodás jobbra).
1952-ben házasságot kötött Horváth Gabriellával (1924-2008), a házaspárnak három gyermeke született, Ágnes (1953), Márta (1959) és Zoltán (1962). Hat unokája van. Jelenleg Budapesten éli nyugdíjas napjait.
Szerzett érdemeiért 2005-ben feségével együtt vitézzé avatták.

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.

Ördög István 1926. augusztus 19-én négy gyermekes családban született Budapesten, katonatiszti család legidősebb gyermekeként. 1938 novembere után Ördögék visszatértek szülővárosukba, Losoncra, így István a losonci Kármán József gimnáziumban érettségizett 1944-ben, majd karpaszományosként katonának bevonult. A háború végén Németországban hadifogságba esett. Az amerikai és francia hadifogságból hazatérve megtudta, hogy családját Losoncról Magyarországra telepítették ki. 1949-ben megnősült és az építőiparban vállalt munkát, ahol egy építkezésen bekövetkezett szerencsétlen üzemi baleset folytán – származása miatt – börtönbüntetésre ítélték. Mint elítélt, az Országos Ásványbányászati vállalat egri mészkőüzemében végezett fizikai munkát, majd szabadulása után ugyanitt a Műszaki osztályon alkalmazták. Egyben Sopronban elkezdte a Bányaművelő mérnöki szakon egyetemi tanulmányait. Három leánya született kiktől hét unokája és négy dédunokája él. Ezalatt kinevezték a Balatonvidéki Ásványbánya vállalat főmérnökévé. 1956-ban a megalakuló Ásványbányászati Tervező Iroda vezetője lett, azonban az októberi események következtében ez az iroda már nem jöhetett létre. Ennek következtében a forradalmat követő időkben kénytelen volt családja eltartásáról fizikai munkavégzéssel gondoskodni. 1957-ben felvették a Mineralimpex Ásványolaj és Bányatermék külkereskedelmi vállalathoz. Itt az ásványbányászati termékek, főként a tűzállóipari alapanyagok és késztermékek importjával és exportjával foglakozó osztály helyettes, majd önálló vezetője, később főosztályvezetője lett. Innen ment nyugdíjba 1986-ban. Azóta Siófokon él, a teleket Budapesten tölti.