Horváth István 1930. december 19-én született Vízkeleten, nyolc testvére volt. Édesapja Horváth János kertész, édesanyja, Ružička Mária háztartásbeli. Az elemi iskolát 1937 szeptemberében kezdte. 1945 januárjában leventetársaival együtt Németországba hurcolták, először a Berlin melletti schönwaldi repülőtérre, ahonnan a front közeledtével szökniük kellett a szovjet csapatok elől. 1945. április végén Dél-Németországban amerikai fogságba esett. Az amerikaiak társaival együtt rövid időn belül átadták őket a franciáknak. Francia felügyelet alatt Mutzigban, Strasbourgban és Immendingenben töltötte fogságát. 1946. június végén érkezett haza. 1947-ig kertésznek tanult az édesapja mellett. 1947 januárjában nővérével Csehországba telepítették, ahonnan egy év után hazaszökött. Ezután egy ideig a pozsonyi Dimitrov Vegyi Művekben dolgozott, majd a hidaskürti földműves-szövetkezet megalakulása után ott helyezkedett el kertészként. A kötelező katonai szolgálat (1951–1953) letöltését követően, 1954-től Bősön könyvvitelt tanult az ottani mezőgazdasági iskolában, majd 1961-ig a hidaskürti EFSz könyvelője volt. Ebben az évben a szövetkezet elnöke lett és ezt a tisztséget töltötte be egészen 1990 márciusáig. Közben Dunaszerdahelyen elvégezte a mezőgazdasági szakközépiskola közgazdaságtan szakát. 1971-től 1990-ig a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője volt, 1985-től elnökségi tag. 1990 márciusában nyugdíjba vonult.

Bartos Máriával (†1986) kötött első házasságából három gyermeke született, István, Tibor és Gabriella. Három unokája és két dédunokája van. 1989-ben újra megnősült, Gögh Máriát vette feleségül, akivel jelenleg Galántán élnek.

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.

Édesapja, Alt Ernő 1913-ban kötött házasságot Weltzer Gizellával, két lányuk született. Felesége 1919-ben bekövetkezett halála után idősebb Alt Ernő feleségül vette Mária Ilonát, ebből a házasságból született Ernő 1921. december 15-én. Ernő Léván végezte az elemi iskolát és a gimnáziumot. 1943 októberében lépett be a hadseregbe, a 203-as Honvéd Honi Légvédelmi Tüzérosztályhoz. 1944 januárjától tartalékos tiszti iskolát végzett Székesfehérváron, innét Várpalotára helyezték ki az ütegével. A tartalékos tiszti iskola második évfolyamát 1944. augusztus végén kezdte el. 1945 februárjában alakulatával együtt Németországba kényszerült, először Essen városába, majd Bochumba kerültek. Az amerikai csapatok bejövetele Dortmundban érte. Fogsága egy részét francia, illetve csehszlovák táborokban töltötte, Belgiumban, Franciaországban és Németországban. Nyugati tartózkodása idején sokat betegeskedett, de 1946. június 30-án hazakerült. 1951-ben diplomát szerzett a pozsonyi Komenský Egyetem gyógyszerészeti karán. Tanulmányai befejezését követően Léva város legrégebbi, 1664-ben alapított gyógyszertárában kezdett dolgozni patikusként, és itt maradt egészen 1984-es nyugdíjaztatásáig.

1951-ben kötött házasságot Lengyelfalusi Saroltával, három gyermekük született: Mária, István és Klára. Felesége 2002-ben bekövetkezett halála óta a családjával él Léván. Hat unokája és nyolc dédunokája van.