0

Csintalan Miklós

Csintalan Miklós 1926-ban született, szülei földműveléssel foglalkoztak. Két testvére volt. Az elemi iskolát (1932–1938) Hetényben végezte, majd Komáromba járt polgári iskolába, melynek befejezését követően Marcelházán és Hetényen dolgozott a községházán. 1944-ben beiratkozott a komáromi tanítóképzőbe, de tanulmányait a közelgő front miatt már nem kezdhette meg. 1944. december végén leventetársaival együtt Németországba hurcolták. A háború vége sok viszontagság után a Schleswig-Holstein tartományban érte őt, a brit megszállási zónában. A fogságból 1946 januárjában jutott haza. Ezután rövid ideig a családi gazdaságban dolgozott. Családja fehér lapot kapott, de végül mégsem telepítették ki őket Magyarországra. 1947-ben átszökött a magyar oldalra és Dél-Komáromban beiratkozott egy kereskedelmi iskolába, ahol a harmadik évfolyam első félévéig maradt. 1949 elején hazajött és letette a csehszlovák hűségesküt. 1950-től több elemi iskolában is tanított, Muzslán, Virten, Marcelházán, a leghosszabb ideig szülőfalujában, Hetényen (itt a hatvanas évek elejétől igazgatóhelyettes is volt). Még az ötvenes évek elején a tanítás mellett elvégezte a pedagógiai iskolát Révkomáromban. 1952-ben házasságot kötött Vrábel Magdolnával. A házaspárnak négy gyermeke született: Miklós, Zsuzsanna, Viktor és Magdolna. A felesége halála (2015 áprilisa) óta egyedül él Komáromban. Hét unokája és kilenc dédunokája van.

Scroll to top