Prohászka Marcell Érsekújvárban született 1924. június 14-én, polgári családban, két fiútestvére volt. Ugyancsak Érsekújvárban végezte az elemi iskolát és a reálgimnáziumot, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre járt 1944-ig, amikor a bombázások miatt beszüntették az egyetemeket. Hazajövetele után egy ideig a gázgyárban dolgozott, 1944 szeptemberében a budapesti Ludovika Akadémiára vonult be, ahonnét Várpalotára vitték újonckiképzésre. Pár héttel később már a fronton volt, a Margit-vonalban. Az év utolsó napján átlépték az akkori magyar–német határt és Németország különböző helyein további kiképzést kapott. Drezda bombázásának is szemtanúja volt. 1945 áprilisában, Bajorországban amerikai fogságba esett, majd 1945 nyarán francia kézre került. 1945 novemberében visszaérkezett Budapestre. Érsekújvárban, a szüleinél csak rövid látogatást tett. Budapesten 1949-ben gazdasági szaktanári diplomát szerzett, tanári pályafutását Esztergomban kezdte. 1953-ban Dél-Komáromba költözött. 1965-ben kinevezték a Komáromi Gépíró és Gyorsíró Szakiskola igazgatójává, ahonnan 1987-ben vonult nyugdíjba. Példaértékű életművéért több elismerésben részesült (Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Kiváló Pedagógus, Kultsár-díj, 2013-tól Komárom díszpolgára).

Jelenleg feleségével, Évával Dél-Komáromban él, egy fiú és egy lány édesapja.

Pongrácz György 1926-ban született Diószegen, egy sebész főorvos családjába. A négy fiúgyermek (Zoltán, Endre, Ernő és György) közül György volt a legfiatalabb. Az általános iskola 5. osztálya elvégzése után a pozsonyi reálgimnáziumba került. Felvidék visszacsatolása után a szenci gimnáziumban tanult tovább. A háború utolsó szakaszában bevonult, alakulatával Németországba vitték. A háború utolsó napján, május 7-8-án amerikai fogságba került. Szlovák nyelvtudásának köszönhetően kalandos úton 1945. június 14-én jutott haza.
Ezt követően Érsekújváron 1945-ben szlovák érettségit tett le. A pozsonyi Műszaki egyetemen folytatta tanulmányait, majd 1947-ben szüleivel együtt Magyarországra telepítették. Budapesten a Műszaki Egyetemen szerezte meg gépészmérnöki diplomáját 1951-ben. Az élelmiszeriparban dolgozott 12 évig, ezután tervező és kutatóintézetben 20 évig. Számos cikket írt különböző újságokban, könyvei is megjelentek (Gépesített tatárjárás Közép Európában; Igazodás jobbra).
1952-ben házasságot kötött Horváth Gabriellával (1924-2008), a házaspárnak három gyermeke született, Ágnes (1953), Márta (1959) és Zoltán (1962). Hat unokája van. Jelenleg Budapesten éli nyugdíjas napjait.
Szerzett érdemeiért 2005-ben feségével együtt vitézzé avatták.

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.

Ördög István 1926. augusztus 19-én négy gyermekes családban született Budapesten, katonatiszti család legidősebb gyermekeként. 1938 novembere után Ördögék visszatértek szülővárosukba, Losoncra, így István a losonci Kármán József gimnáziumban érettségizett 1944-ben, majd karpaszományosként katonának bevonult. A háború végén Németországban hadifogságba esett. Az amerikai és francia hadifogságból hazatérve megtudta, hogy családját Losoncról Magyarországra telepítették ki. 1949-ben megnősült és az építőiparban vállalt munkát, ahol egy építkezésen bekövetkezett szerencsétlen üzemi baleset folytán – származása miatt – börtönbüntetésre ítélték. Mint elítélt, az Országos Ásványbányászati vállalat egri mészkőüzemében végezett fizikai munkát, majd szabadulása után ugyanitt a Műszaki osztályon alkalmazták. Egyben Sopronban elkezdte a Bányaművelő mérnöki szakon egyetemi tanulmányait. Három leánya született kiktől hét unokája és négy dédunokája él. Ezalatt kinevezték a Balatonvidéki Ásványbánya vállalat főmérnökévé. 1956-ban a megalakuló Ásványbányászati Tervező Iroda vezetője lett, azonban az októberi események következtében ez az iroda már nem jöhetett létre. Ennek következtében a forradalmat követő időkben kénytelen volt családja eltartásáról fizikai munkavégzéssel gondoskodni. 1957-ben felvették a Mineralimpex Ásványolaj és Bányatermék külkereskedelmi vállalathoz. Itt az ásványbányászati termékek, főként a tűzállóipari alapanyagok és késztermékek importjával és exportjával foglakozó osztály helyettes, majd önálló vezetője, később főosztályvezetője lett. Innen ment nyugdíjba 1986-ban. Azóta Siófokon él, a teleket Budapesten tölti.

Kovács Ferenc 1930. április 4-én született Köbölkúton. Tíz éves korától az érsekújvári magyar királyi állami Pázmány Péter gimnáziumba járt, egészen 1944. október 7-ig, Újvár első bombázásáig. Édesapja az 1945 februári német ellentámadás során halt meg, s neki már másnap a köbölkúti leventékkel Németországba kellett mennie. Hazatérése után anyjával élt, a visszatért cseh kolonistáknál dolgozott napszámosként, majd alig 16 évesen a köbölkúti téglagyárba vették fel munkásnak. 1947-ben a községben traktorállomás létesült, ahol két évig traktorosként dolgozott. Ezután bérelszámoló lett (1949), majd könyvelő. 1951-ben rukkolt be katonának két évre. Híradósként szolgált Brünnben és Libaván, majd Vágújhelyen tartalékos tiszti iskolát végzett, alhadnagy lett. A tiszti rang automatikusan párttagsággal is járt. A katonaságnál megtanult szlovákul és csehül. Miután leszerelt, visszatért a gépállomásra, majd 1953-ban megnősült, két gyermeke született. Távúton végezte a tornaljai mezőgazdasági technikumot, 1960-ban leérettségizett. Amint 1960-ban megszűntek a kisjárások, megszűnt az önálló vállalat is, így váltani kényszerült, s a köbölkúti szövetkezetben lett könyvelő. Beiratkozott a nyitrai mezőgazdasági egyetemre, ahol 1965-ben agrármérnöki diplomát szerzett. A köbölkúti szövetkezet a közreműködésével elnyerte a járás legjobb szövetkezete címet, majd miután 1973-ban a szőgyéni szövetkezetbe helyezték át, vezetése alatt ez is Csehszlovákia húsz legjobb földműves-szövetkezetei közé került. Nyugdíjaztatását követően, 1990-től három hivatali időszakon át Köbölkút polgármestere. Felesége halála óta (1989) szülőfalujában, Köbölkúton él.

Kosztolányi Gáspár Megyercsréten született 1923. szeptember 18-án. Szülei gazdálkodók voltak, nyolcan voltak testvérek. A római katolikus elemi iskolát Megyercsen (1929–1938) végezte el. 1939-től 1941-ig gazdaképzőbe járt, szombatonként az iskola keretében leventézett. 1944 júliusában a dél-komáromi Monostori Erődbe vonult, öt nap után az 52-es győri határvadász zászlóaljhoz csatlakozott. 1944 őszén a Tiszához került védőállások készítésére, ezután az alakulata Nyugat-Magyarországra vonult, majd 1945 elején Németországba. 1945 áprilisában amerikai hadifogságba esett, 1945 augusztusától francia kézre került, ahonnan 1946 áprilisában jutott haza. A család földjeit a kollektivizálásig (1951-ig) apjával magángazdálkodókként művelték. Ezután 1960-ig a szövetkezetben dolgozott. Apját, mivel a keresztényszocialista párt helyi elnöke volt és 1938 után megyei bizottsági tag, a háború után szabotázs miatt két hónapra börtönbe zárták. Kulák származása miatt Kosztolányi Gáspár is hosszú ideig megbélyegzett volt. Egy évig Nyitranovákban volt bányász, ezután a szentpálpusztai állami gazdaságban dolgozott, először egyszerű munkásként, később traktorosként egészen 1965-ig, amikor a komáromi hajógyárba került gépjárművezetői állásba. 1983-ban vonult nyugdíjba. 1955-ben nősült meg, 1960-tól Őrsújfaluban él feleségével, Verával.

Horváth István 1930. december 19-én született Vízkeleten, nyolc testvére volt. Édesapja Horváth János kertész, édesanyja, Ružička Mária háztartásbeli. Az elemi iskolát 1937 szeptemberében kezdte. 1945 januárjában leventetársaival együtt Németországba hurcolták, először a Berlin melletti schönwaldi repülőtérre, ahonnan a front közeledtével szökniük kellett a szovjet csapatok elől. 1945. április végén Dél-Németországban amerikai fogságba esett. Az amerikaiak társaival együtt rövid időn belül átadták őket a franciáknak. Francia felügyelet alatt Mutzigban, Strasbourgban és Immendingenben töltötte fogságát. 1946. június végén érkezett haza. 1947-ig kertésznek tanult az édesapja mellett. 1947 januárjában nővérével Csehországba telepítették, ahonnan egy év után hazaszökött. Ezután egy ideig a pozsonyi Dimitrov Vegyi Művekben dolgozott, majd a hidaskürti földműves-szövetkezet megalakulása után ott helyezkedett el kertészként. A kötelező katonai szolgálat (1951–1953) letöltését követően, 1954-től Bősön könyvvitelt tanult az ottani mezőgazdasági iskolában, majd 1961-ig a hidaskürti EFSz könyvelője volt. Ebben az évben a szövetkezet elnöke lett és ezt a tisztséget töltötte be egészen 1990 márciusáig. Közben Dunaszerdahelyen elvégezte a mezőgazdasági szakközépiskola közgazdaságtan szakát. 1971-től 1990-ig a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője volt, 1985-től elnökségi tag. 1990 márciusában nyugdíjba vonult.

Bartos Máriával (†1986) kötött első házasságából három gyermeke született, István, Tibor és Gabriella. Három unokája és két dédunokája van. 1989-ben újra megnősült, Gögh Máriát vette feleségül, akivel jelenleg Galántán élnek.

Édesapja, Alt Ernő 1913-ban kötött házasságot Weltzer Gizellával, két lányuk született. Felesége 1919-ben bekövetkezett halála után idősebb Alt Ernő feleségül vette Mária Ilonát, ebből a házasságból született Ernő 1921. december 15-én. Ernő Léván végezte az elemi iskolát és a gimnáziumot. 1943 októberében lépett be a hadseregbe, a 203-as Honvéd Honi Légvédelmi Tüzérosztályhoz. 1944 januárjától tartalékos tiszti iskolát végzett Székesfehérváron, innét Várpalotára helyezték ki az ütegével. A tartalékos tiszti iskola második évfolyamát 1944. augusztus végén kezdte el. 1945 februárjában alakulatával együtt Németországba kényszerült, először Essen városába, majd Bochumba kerültek. Az amerikai csapatok bejövetele Dortmundban érte. Fogsága egy részét francia, illetve csehszlovák táborokban töltötte, Belgiumban, Franciaországban és Németországban. Nyugati tartózkodása idején sokat betegeskedett, de 1946. június 30-án hazakerült. 1951-ben diplomát szerzett a pozsonyi Komenský Egyetem gyógyszerészeti karán. Tanulmányai befejezését követően Léva város legrégebbi, 1664-ben alapított gyógyszertárában kezdett dolgozni patikusként, és itt maradt egészen 1984-es nyugdíjaztatásáig.

1951-ben kötött házasságot Lengyelfalusi Saroltával, három gyermekük született: Mária, István és Klára. Felesége 2002-ben bekövetkezett halála óta a családjával él Léván. Hat unokája és nyolc dédunokája van.