Tőzsér Árpád (Gömörpéterfala, 1935. október 6.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas szlovákiai magyar író, költő, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, műfordító (cseh, szlovák, lengyel, orosz, francia) és egyetemi oktató, érdemes művész. Tőzsér István és Sándor Julianna házasságából született. 1954-ben érettségizett a komáromi gimnáziumban. 1960-ban magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán. 1960–1965 között A Hét, 1965–1971 között az Irodalmi Szemle szerkesztője, 1992–1996 között főszerkesztője. 1971–1976 között a Nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar nyelv- és irodalom tanszékén tanított adjunktusi beosztásban. 1976–1991 között a pozsonyi Madách Könyvkiadó szlovák fordításirodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 óta szerkesztője. 1991–2002 között a Comenius Egyetemen kutatott és tanított, ezúttal is adjunktusi beosztásban. 1998–1999 között a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnökeként működött. 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1974-ben kötött házasságot Kállay Erzsébettel. Két fiuk született; István és Árpád, mindketten 1975-ben.

Tóth Pál (1934) Vágkirályfán született, szülei Tóth Péter és Pintér Etelka földművesek voltak. Édesapja egy viszonylag jómódú parasztgazdaság tulajdonosa volt, egy ideig a községi elöljáróság tagja, a község pénztárnoka. A szülők gyermekeiket római katolikus hitben nevelték. Pál a vágkirályfai elemi iskola után a komáromi mezőgazdasági technikumban tanult. Később a mezőgazdaságban helyezkedett el, hosszú ideig a diószegi magnemesítő állomás dolgozója volt, eközben távúton elvégezte a mosonmagyaróvári agrármérnöki egyetemet, itt szerzett mérnöki diplomát. 1990-től 2002-ig Vágkirályfa polgármestere volt. Feleségével, Lehotkai Máriával három gyermekük született, hat unokájuk van. Jelenleg Vágsellyén él feleségével.

Rácz Jenő 1928. november 10-én született Nagymegyeren. Egy hétgyermekes munkáscsaládból származik. Mivel saját földjeik nem voltak, korán elkezdte a napszámos munkát. 1945 februárjában mint leventét elvitték Ausztria keleti részére, ahol 1945. május elején szovjet hadifogságba esett. Hazatérése után, 1945 júniusától ismét napszámosként folytatta a munkát egy állami birtokon. 1948-tól traktorosbrigádban dolgozott. 1950-ben vonult be a hadseregbe (Szered, Cheb, České Budějovice – rádiólokátor iskola). 1952 októbere helyett csak 1953 februárjában szerelt le (mivel csak néhány rádiólokátor volt a hadseregben). Ezután a nagymegyeri járási hivatalban a gépesítésért felelős vezetőként dolgozott, emellett főszerkesztői tisztséget töltött be a járási földműves-újságban. Mint a mezőgazdasági szakosztály nevelési referense, megszervezte a Hároméves Szövetkezeti Munkaiskolát Nyárasdon. Ezért 1954 őszén dicsérő oklevelet vehetett át Pozsonyban. 1954–1957 között a nagymegyeri Helyi Nemzeti Bizottság elnöke (Csehszlovákia legfiatalabb helyi vezetője járási székhelyen). 1957-ben visszakerült a Járási Nemzeti Bizottságra, ahol az általános szakosztály vezetője lesz. A kisjárások 1960-ban történt megszüntetése után egészen a nyugdíjba vonulásáig (1991) és további két évig a nagymegyeri bútorüzlet vezetője.

Szlovák tanítási nyelvű szakközépiskolát végzett Nagymegyeren (1954–55), majd a 1960-as években négyéves ellenőrképzőt Brünnben. 1953-ban kötött házasságot először. Jelenleg Dunaszerdahelyen él második feleségével, Horváth Máriával, aki egy lányt és egy fiút hozott a házasságba.

Molnár Gyula 1939. december 5-én született Nagyölveden. Szülei, Molnár Gyula és Tóth Ágnes földművesek voltak, a házaspárnak három gyermeke született. Gyula a párkányi 11 éves iskola tanulója volt, 1957-ben érettségizett. Katonai alapszolgálatát 1958–1960 között végezte, ezután pedagógusként tevékenykedett. Tanári diplomáját 1968-ban szerezte meg a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, kémia-biológia szakon. 2000-ben vonult nyugdíjba. Feleségével, Tóth Klárával két gyermekük született. A házaspár jelenleg is Farnadon él.