You Might also like
-
Kovács Ferenc
Kovács Ferenc 1930. április 4-én született Köbölkúton. Tíz éves korától az érsekújvári magyar királyi állami Pázmány Péter gimnáziumba járt, egészen 1944. október 7-ig, Újvár első bombázásáig. Édesapja az 1945 februári német ellentámadás során halt meg, s neki már másnap a köbölkúti leventékkel Németországba kellett mennie. Hazatérése után anyjával élt, a visszatért cseh kolonistáknál dolgozott napszámosként, majd alig 16 évesen a köbölkúti téglagyárba vették fel munkásnak. 1947-ben a községben traktorállomás létesült, ahol két évig traktorosként dolgozott. Ezután bérelszámoló lett (1949), majd könyvelő. 1951-ben rukkolt be katonának két évre. Híradósként szolgált Brünnben és Libaván, majd Vágújhelyen tartalékos tiszti iskolát végzett, alhadnagy lett. A tiszti rang automatikusan párttagsággal is járt. A katonaságnál megtanult szlovákul és csehül. Miután leszerelt, visszatért a gépállomásra, majd 1953-ban megnősült, két gyermeke született. Távúton végezte a tornaljai mezőgazdasági technikumot, 1960-ban leérettségizett. Amint 1960-ban megszűntek a kisjárások, megszűnt az önálló vállalat is, így váltani kényszerült, s a köbölkúti szövetkezetben lett könyvelő. Beiratkozott a nyitrai mezőgazdasági egyetemre, ahol 1965-ben agrármérnöki diplomát szerzett. A köbölkúti szövetkezet a közreműködésével elnyerte a járás legjobb szövetkezete címet, majd miután 1973-ban a szőgyéni szövetkezetbe helyezték át, vezetése alatt ez is Csehszlovákia húsz legjobb földműves-szövetkezetei közé került. Nyugdíjaztatását követően, 1990-től három hivatali időszakon át Köbölkút polgármestere. Felesége halála óta (1989) szülőfalujában, Köbölkúton él.
-
Ördög István
Ördög István 1926. augusztus 19-én négy gyermekes családban született Budapesten, katonatiszti család legidősebb gyermekeként. 1938 novembere után Ördögék visszatértek szülővárosukba, Losoncra, így István a losonci Kármán József gimnáziumban érettségizett 1944-ben, majd karpaszományosként katonának bevonult. A háború végén Németországban hadifogságba esett. Az amerikai és francia hadifogságból hazatérve megtudta, hogy családját Losoncról Magyarországra telepítették ki. 1949-ben megnősült és az építőiparban vállalt munkát, ahol egy építkezésen bekövetkezett szerencsétlen üzemi baleset folytán – származása miatt – börtönbüntetésre ítélték. Mint elítélt, az Országos Ásványbányászati vállalat egri mészkőüzemében végezett fizikai munkát, majd szabadulása után ugyanitt a Műszaki osztályon alkalmazták. Egyben Sopronban elkezdte a Bányaművelő mérnöki szakon egyetemi tanulmányait. Három leánya született kiktől hét unokája és négy dédunokája él. Ezalatt kinevezték a Balatonvidéki Ásványbánya vállalat főmérnökévé. 1956-ban a megalakuló Ásványbányászati Tervező Iroda vezetője lett, azonban az októberi események következtében ez az iroda már nem jöhetett létre. Ennek következtében a forradalmat követő időkben kénytelen volt családja eltartásáról fizikai munkavégzéssel gondoskodni. 1957-ben felvették a Mineralimpex Ásványolaj és Bányatermék külkereskedelmi vállalathoz. Itt az ásványbányászati termékek, főként a tűzállóipari alapanyagok és késztermékek importjával és exportjával foglakozó osztály helyettes, majd önálló vezetője, később főosztályvezetője lett. Innen ment nyugdíjba 1986-ban. Azóta Siófokon él, a teleket Budapesten tölti.
-
Alt Ernő
Édesapja, Alt Ernő 1913-ban kötött házasságot Weltzer Gizellával, két lányuk született. Felesége 1919-ben bekövetkezett halála után idősebb Alt Ernő feleségül vette Mária Ilonát, ebből a házasságból született Ernő 1921. december 15-én. Ernő Léván végezte az elemi iskolát és a gimnáziumot. 1943 októberében lépett be a hadseregbe, a 203-as Honvéd Honi Légvédelmi Tüzérosztályhoz. 1944 januárjától tartalékos tiszti iskolát végzett Székesfehérváron, innét Várpalotára helyezték ki az ütegével. A tartalékos tiszti iskola második évfolyamát 1944. augusztus végén kezdte el. 1945 februárjában alakulatával együtt Németországba kényszerült, először Essen városába, majd Bochumba kerültek. Az amerikai csapatok bejövetele Dortmundban érte. Fogsága egy részét francia, illetve csehszlovák táborokban töltötte, Belgiumban, Franciaországban és Németországban. Nyugati tartózkodása idején sokat betegeskedett, de 1946. június 30-án hazakerült. 1951-ben diplomát szerzett a pozsonyi Komenský Egyetem gyógyszerészeti karán. Tanulmányai befejezését követően Léva város legrégebbi, 1664-ben alapított gyógyszertárában kezdett dolgozni patikusként, és itt maradt egészen 1984-es nyugdíjaztatásáig.
1951-ben kötött házasságot Lengyelfalusi Saroltával, három gyermekük született: Mária, István és Klára. Felesége 2002-ben bekövetkezett halála óta a családjával él Léván. Hat unokája és nyolc dédunokája van.