Kosztolányi Gáspár Megyercsréten született 1923. szeptember 18-án. Szülei gazdálkodók voltak, nyolcan voltak testvérek. A római katolikus elemi iskolát Megyercsen (1929–1938) végezte el. 1939-től 1941-ig gazdaképzőbe járt, szombatonként az iskola keretében leventézett. 1944 júliusában a dél-komáromi Monostori Erődbe vonult, öt nap után az 52-es győri határvadász zászlóaljhoz csatlakozott. 1944 őszén a Tiszához került védőállások készítésére, ezután az alakulata Nyugat-Magyarországra vonult, majd 1945 elején Németországba. 1945 áprilisában amerikai hadifogságba esett, 1945 augusztusától francia kézre került, ahonnan 1946 áprilisában jutott haza. A család földjeit a kollektivizálásig (1951-ig) apjával magángazdálkodókként művelték. Ezután 1960-ig a szövetkezetben dolgozott. Apját, mivel a keresztényszocialista párt helyi elnöke volt és 1938 után megyei bizottsági tag, a háború után szabotázs miatt két hónapra börtönbe zárták. Kulák származása miatt Kosztolányi Gáspár is hosszú ideig megbélyegzett volt. Egy évig Nyitranovákban volt bányász, ezután a szentpálpusztai állami gazdaságban dolgozott, először egyszerű munkásként, később traktorosként egészen 1965-ig, amikor a komáromi hajógyárba került gépjárművezetői állásba. 1983-ban vonult nyugdíjba. 1955-ben nősült meg, 1960-tól Őrsújfaluban él feleségével, Verával.

Pongrácz György 1926-ban született Diószegen, egy sebész főorvos családjába. A négy fiúgyermek (Zoltán, Endre, Ernő és György) közül György volt a legfiatalabb. Az általános iskola 5. osztálya elvégzése után a pozsonyi reálgimnáziumba került. Felvidék visszacsatolása után a szenci gimnáziumban tanult tovább. A háború utolsó szakaszában bevonult, alakulatával Németországba vitték. A háború utolsó napján, május 7-8-án amerikai fogságba került. Szlovák nyelvtudásának köszönhetően kalandos úton 1945. június 14-én jutott haza.
Ezt követően Érsekújváron 1945-ben szlovák érettségit tett le. A pozsonyi Műszaki egyetemen folytatta tanulmányait, majd 1947-ben szüleivel együtt Magyarországra telepítették. Budapesten a Műszaki Egyetemen szerezte meg gépészmérnöki diplomáját 1951-ben. Az élelmiszeriparban dolgozott 12 évig, ezután tervező és kutatóintézetben 20 évig. Számos cikket írt különböző újságokban, könyvei is megjelentek (Gépesített tatárjárás Közép Európában; Igazodás jobbra).
1952-ben házasságot kötött Horváth Gabriellával (1924-2008), a házaspárnak három gyermeke született, Ágnes (1953), Márta (1959) és Zoltán (1962). Hat unokája van. Jelenleg Budapesten éli nyugdíjas napjait.
Szerzett érdemeiért 2005-ben feségével együtt vitézzé avatták.

Patasi Zoltán 1930. március 12-én született Balázsfán. A dunaszerdahelyi gimnázium harmadik osztályos diákja volt, amikor a többi leventével együtt Németországba vezényelték. 1945 április elején esett amerikai fogságba, de egy időre a britekhez került. 1946 nyarán érkezett haza, a szülei ekkor Nagyudvarnokban laktak. Három hónap múlva a családot Csehországba deportálták, a Prága melletti Strančicébe, ahonnét csak 1949 április elején térhettek haza. Ekkor egy hétig istállóban kellett lakniuk Nagyudvarnokban, majd az édesanyja testvéréhez mentek Dunaszerdahelyre. 1951 novemberében be kellet vonulnia Olomoucba, ahol a kétévi kötelező katonai szolgálatot kellett letöltenie. Hazaérkezése után több helyen is dolgozott munkásként, főleg állami építési vállalatoknál (Járási Építővállalat – OSP Dunaszerdahely, Pozemné stavby Nyitra, Doprastav Pozsony). 1990-ben vonult nyugdíjba. Felesége Bartal Katalin, 1955-ben házasodtak össze, három gyermekük van – Piroska, Ágnes és Zoltán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él feleségével.