Kosztolányi Gáspár

Kosztolányi Gáspár Megyercsréten született 1923. szeptember 18-án. Szülei gazdálkodók voltak, nyolcan voltak testvérek. A római katolikus elemi iskolát Megyercsen (1929–1938) végezte el. 1939-től 1941-ig gazdaképzőbe járt, szombatonként az iskola keretében leventézett. 1944 júliusában a dél-komáromi Monostori Erődbe vonult, öt nap után az 52-es győri határvadász zászlóaljhoz csatlakozott. 1944 őszén a Tiszához került védőállások készítésére, ezután az alakulata Nyugat-Magyarországra vonult, majd 1945 elején Németországba. 1945 áprilisában amerikai hadifogságba esett, 1945 augusztusától francia kézre került, ahonnan 1946 áprilisában jutott haza. A család földjeit a kollektivizálásig (1951-ig) apjával magángazdálkodókként művelték. Ezután 1960-ig a szövetkezetben dolgozott. Apját, mivel a keresztényszocialista párt helyi elnöke volt és 1938 után megyei bizottsági tag, a háború után szabotázs miatt két hónapra börtönbe zárták. Kulák származása miatt Kosztolányi Gáspár is hosszú ideig megbélyegzett volt. Egy évig Nyitranovákban volt bányász, ezután a szentpálpusztai állami gazdaságban dolgozott, először egyszerű munkásként, később traktorosként egészen 1965-ig, amikor a komáromi hajógyárba került gépjárművezetői állásba. 1983-ban vonult nyugdíjba. 1955-ben nősült meg, 1960-tól Őrsújfaluban él feleségével, Verával.

Scroll to top