Hučko Károly az orosz hadifoságról

Hučko Károly 1926. augusztus 3-án született Vágsellyén. Édesapja munkás volt, de a vágsellyei kisbírói posztot is betöltötte. A családnak háborús tragédiát kellett megélnie: az apa 1943 januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Édesanyja háztartásbeliként egyedült maradt a négy gyerekkel. Hučko Károly pilótának jelentkezett, de repülőgép-szerelőnek vették fel, ami azt jelentette, hogy három hónapos gyalogsági kiképzésen kellett részt vennie – 1944 júniusában kapott behívót Komáromba. Románia átállásakor jutott ki Erdélybe a frontra, ahol egy hónap után szovjet fogságba esett. 1948 októberében jutott haza. Ezután építkezéseken dolgozott. 1949 októberétől 1950 márciusáig Jičínben szolgált a csehszlovák hadseregben, ahol repülőmegfigyelői tanfolyamon vett részt. Családfenntartó lévén csak öt hónapot kellett töltenie a hadsereg kötelékében. Utána egy ideig építkezésen dolgozott, 1950 júniusától vasutas lett: a Pozsony és Galánta közti vasútszakaszon 4 évig pályamunkás, majd 17 évig pályamester. 1987-ben nyugdíjazták, csak a pozsonyi főpályaudvar felújítása után, de később is hívták helyettesíteni minden nyáron, télen pedig fűtőként dolgozott a nyugdíj mellett.

  1. augusztus 19-én kötött házasságot, amelyből két leánygyermekük született. Felesége halála óta egyedül él szülővárosában, Vágsellyén.
Scroll to top